Kicsit formabontó módon, nem szorosan a tanulásmódszertannal kapcsolatban szeretnék most egy gondolatot megosztani.

Az elmúlt napokban több diákom, és néhány szülő is azt kérdezte tőlem, hogy vajon kell e félnünk a háborútól. Ugyan a korábbi munkámból adódóan (felderítőtiszt voltam) lehet némi szakmai meglátásom az ügyben, de azért szakértőnek semmiképpen nem nevezném magam, pláne úgy, hogy én is csak annyi információval rendelkezem, amennyit a sajtóhírekből szerezhetek. Pedagógusként, a gyermeki lélek védelmében szeretnék válaszolni a gyermekek abszolút jogos kérdése: kell-e félni?

 Az egyetlen helyes válasz: NEM!

Nem azért, mert bárkinek is lenne arra megnyugtató válasza, hogyan fog mihamarabb véget érni a háború. Inkább azért, mert a félelem ikertestvére a haragnak és a gyűlöletnek. Megöli a lelket, lebénít, vagy épp olyan cselekvésre sarkall, amit nélküle soha nem tennénk meg. A félelem alapja olyan esemény ami még nincs itt, és az is lehet, hogy soha nem is lesz itt, de úgy köt gúzsba, mintha már a következményeit szenvednénk. 

A félelem minden perce elvesztegetett idő az életünkből.

Persze, ismerem én is a gyakran használt mondást: Jobb félni mint megijedni! 

Szerintem pedig sokkal jobb előrelátni, verziókat kidolgozni, tervezni, okosan és józanul átgondoltnak lenni ahelyett, hogy engedjük a pánikot elhatalmasodni magunkban. 

És a gyermekeink szempontjából talán ez a legfontosabb. Ha azt látják rajtunk, felnőtteken, hogy félünk, az még inkább fokozza a belső bizonytalanságukat, hiszen mi, akiktől a biztonságot várják, magunk is bizonytalanok vagyunk.  A háborúkat a felnőttek robbantják ki, a felnőttek vívják és a felnőttek rettegnek tőle, akkor hogyan is érezhetnék magukat biztonságban?

Javaslom tehát, hogy beszélgessünk a gyerekekkel, de őszintén! Adjunk megnyugtató válaszokat a kérdéseikre, lássák rajtunk és érezzék, hogy megfontoltak vagyunk ezekben a helyzetekben, nem vagyunk veszélyben, de felkészültünk minden eshetőségre, és ha ez még nagy kényelmetlenséggel vagy lemondásokkal is járna, akkor sincs okunk a félelemre. Segítjük, és támogatjuk azokat akik bajba kerültek, mert magabiztosak vagyunk, és ha segítségre szorulunk, mi is segítséget kaphatunk.

Óvjuk a gyermekeink lelkét, mert ha tovább örökítjük a félelmeinket, nem tudják tovább építeni azt a gyönyörű világot amit mi sokszor csak elrontunk. Mert félünk.

Jusson eszedbe feliratkozni a YouTube csatornámra, a Tanulási Tippek hírlevélre, és a Facebook oldalamra!

“Nincs rossz tanuló, csak rosszul tanuló!”

Sok sikert!

Barátsággal, 

Lantos Mihály