Barion Pixel

Olvass bele a blogunkba!

Mire (lenne) jó az őszi szünet?

Rendkívül sajnálatosnak tartom, hogy gazdasági okokra hivatkozva nem lesz őszi szünet. Ugyanis az iskolai szünetnek nem a lazsálás, nem a lustálkodás, de még csak nem is a pihenés a legfőbb értelme.

Amikor intenzív tanulási munkát végzünk, vagyis nagy mennyiségű információkat igyekszünk értő módon elsajátítani, időnként -egészen egyszerűen- azért kell szünetet tartanunk, hogy ülepedjen a tananyag. Nem véletlenül ajánlom a vizsgákra készülőknek is, hogy a megfeszített tanuló napok után legalább egy napig ne tanuljanak. 

Ez ugyanis nem tétlenkedés, mert ilyenkor az agyunk  a “háttérben” nagyon is komoly munkát végez: értelmezi, rendszerezi, helyre rakja az újonnan megszerzett ismereteket. Ám ha erre nem hagyunk időt neki, hanem újabb és újabb tananyagokkal bombázzuk, képtelen lesz használható tudást formálni belőlük.

Nem tudom elfogadni azt az érvet, hogy “annak idején nekünk sem volt őszi szünet, mégis elvégeztük az iskolát”. Inkább örüljünk, hogy a pedagógia tudománya és a tapasztalat eljutott a felismerésig: a diákoknak is szüksége van arra, hogy időnként kilépjenek a mókuskerékből. És persze azt se felejtsük el, hogy a mai diákoknak lényegesen több az elsajátítandó tananyag, mint 30 vagy 40 évvel ezelőtt.

Javaslom tehát, hogy legyél nagyobb figyelemmel az időbeosztásodra. Szervezd úgy az otthon elvégzendő tanulmányi feladataidat, hogy a hétvégéből legalább egy napot semmiképpen ne tanulj! Aludj, nézd meg egy jó filmet, olvass valami jó regényt, kirándulj, találkozz a barátaiddal, nézegess hülyeségeket a közösségi oldalakon… Egyszóval kapcsolódj ki!  Hagyd hogy az agyad rendezze az elmúlt napok információit!

A pedagógus kollégáktól azt kérem, hogy ha csak tehetik, a lehető legkevesebb feladatot adják a hétvégére!

Így ki lehet húzni decemberig, és még használható tudásod is marad.

Jusson eszedbe feliratkozni a YouTube csatornámra, a Tanulási Tippek hírlevélre, és a Facebook oldalamra!

“Nincs rossz tanuló, csak rosszul tanuló!”

Sok sikert!

Barátsággal, 

Lantos Mihály

Mitől különleges a Lantos Tanulási Stratégiák nyári tábora?

Kis létszámú tábor, a helyek korlátozottak! 

Már most jelentkezz az őszi tanfolyamokra, 5.000 Ft. kedvezménnyel!
Kuponkód: 2023ősz

A tanulást segítő tippekről és tanácsokról, valamint akcióinkról hírlevelünkből értesülhetsz.

Mi pedig megajándékozunk ezért.